2018. október 15., hétfő

Hogy érzik magukat a kilencedikeseink?


Szeptembertől újra a diákoktól hemzseg a Corvin Mátyás Gimnázium folyosója, de mint minden évben, most is találunk új arcokat a kilencedikesek képviseletében. Néhányan lelkesen, viszont vannak, akik már kicsit fáradtan vánszorognak az egyik teremből a másikba. Ugyan tizedikesként én már fellélegezhetek, hogy már nem mi vagyunk a legfiatalabbak a Corvin folyosóin, azért a nosztalgia kedvéért néha-néha visszagondolok az elmúlt egy évre, hogy milyen is volt a kilencedik osztály. Ezért is tettem fel a kilencedikeseknek a kérdést: hogy érzik magukat a Corvinban?



Mivel minden ember különböző, a kilencedikes évfolyamban is találunk eltérő gondolkodású és ambíciójú diákokat. Teljesen érthető, ha sokaknak egy kicsit rémisztő ez az egész folyamat, az iskolaváltás, elvégre ez egy új közösségbe való beilleszkedés kezdetét jelenti. A kérdezettek javarésze bevallotta, hogy eleinte egy kicsit ódzkodtak az iskolakezdéstől, ám egy-két hét elteltével pozitívan kellett csalódniuk, ugyanis egészen más a gimnazista lét, mint amire számítottak. Néhányan azt hitték, hogy végeszakadhatatlan gyötrelmes spártai kiképzésben lesz majd részük, de megnyugodva tapasztalták, hogy ilyenről szó sincs. Azzal viszont mindenki tisztában van, hogy ez még csak a kezdet, és rendesen fel kell kötni a gatyájukat a továbbiakban. Ezzel egyeseknek akadhat némi gondjuk, mivel nem egy diák állította azt, hogy az előző iskolájához képest a Corvin sokkalta erősebb, és az elvárás is nagyobb, így kicsit hiányzik nekik az általános iskola.



Ugyancsak akadnak diákok, akik azt állítják, hogy a gimnáziumot jobban szeretik. Van, aki szerint a barátságos, kellemes légkör teszi, vagy éppen a jó osztályközösség, de volt, aki az ebédlőt emelte ki pozitívumként az előző iskolájához képest.
Összességében a kilencedikesek többsége meg van elégedve a Corvinnal, és szívesen jár iskolába. (Kivéve, ha a hétfő első órájukat egy matematika dolgozattal kezdik.)



(És ami leginkább megdobogtatta a szívemet, a következő kérdésre adott egyöntetű válasz: Megbántad, hogy a Corvin Mátyás Gimnáziumot választottad? A válasz pedig: Egyáltalán nem.)

Ocskó Zsófia 10.D

1 megjegyzés:

  1. Lehet rendeletben kéne megtiltani a hétfői első órás matematika dolgozatot! :) Tényleg kicsit kegyetlennek hangzik! Remélem továbbra is megmaradnak a 'kellemes csalódás' érzései, és jól fogjátok magatokat érezni a suliban!
    lac

    VálaszTörlés