Melengető Budapest
Óh, Budapest éjjel,
Zamatos, tüzes kéjjel,
Forró csokoládé
Lágyan csillog a Duna,
Mint feszülő selyemruha,
Azé a lányé.
Arany fényben a város,
Egy európai vámos,
Hetykén rám lép
De ez mind csak elsuhan,
Vakít, elmámorít, olyan
Forró csokoládé
Én vagyok a Duna
Hömpölyögve
folyok
Mióta megszülettem.
Zavaros vagyok,
Erősen erőtlen.
Megküzdök a
széllel,
A sok gyilkossal,
Az árral jövő jéggel,
Életem hajóival.
A hajók. –
felszántanak,
Fodrozva felejtenek el,
Pedig ők nélkülem soha!,
Míg én nélkülük folyok el.
Kilenc híd
szel keresztül.
Két barát, Pest és Buda.
Még most sem hagyok emlékül
Neked semmit én. Én vagyok a Duna.
Suttogás
Suttogás
hangja szól,
Fülem is belebizsereg.
Suttogás az angyaloktól,
Suttog az angyal hadsereg.
Suttog az
este szele,
Lágyan libben a függönyön,
Szobám zenével önti tele,
S lerántja rólam köntösöm.
Sivár
sivatagban
Sellő sikolya suttog.
Sebesen sínylődik salakban,
Savasan sírva surmog.
Suttogás
hangja szól.
Lelkem is belebizsereg.
Suttogás az ablakomból,
Miszlikbe aprítja testemet.
