Beszámoló a Gólyahétről

 

A „Corvin Gimnázium méltán híres a hagyományairól”... hallottuk már, mielőtt a diákjai lettünk. A hagyományok részese lenni azonban egészen más, különleges érzés.

Az új diákoknak -mint minden évben-, most is a Gólyahét jelentette „Corvinossá” válásuk mérföldkövét. Ez a kihívás most ránk várt. Különböző feladatokat kellett teljesítenünk, versengve a többi osztállyal. Már a hét elején egy vicces feladattal kezdődött a kihívások sora, amikor különböző rajzfilmek szereplőinek kellett beöltöznünk. Kezdetben nem dobott fel, hogy rákollókkal a fejemen díszelegjek... Ám, mivel mindenki benne volt, poén lett belőle, jókat nevettünk egymáson, magunkon.

Ezután következett a csapatvetélkedő, a harcok-harca,  amikor minden egyes osztály igyekezett a lehető legjobban teljesíteni a nehezebbnél-nehezebb feladatokat, és legyőzni ellenfeleiket . Az igazi megmérettetés csak kedden következett, amikor mind a négy osztálynak egy-egy előadást kellett bemutatnia a nagy tömeg és az őket értékelő nyolc zsűritag előtt. A 9.A osztály orosz témájú, hangulatos előadásával erős kezdést biztosított az előadássorozatnak, amit végül a 9.D osztály egy különleges japán műsorral zárt le.

Hogyan is lehetne résztvevőként szavakba foglalni mindezt? Az előadás előtti utolsó pillanat izgalmát, amikor tudod, hogy te következel és a szíved egyre szaporábban kezd verni, de te próbálsz lazának látszani, miközben a nyugalom szó szinonimáit  ismételgetnéd magadban, de nem jut eszedbe egy sem. Végül a siker, a taps egészen eufórikus állapotba juttat. Erről nem elég könyvekben olvasni, ezt át kell élni.   

Végül elérkeztünk a Gólyahét  fénypontjához, a verseny eredményhirdetéséhez.  A  friss diákok ebben az évben is bebizonyították, hogy milyen sokra képesek és, hogy mennyire fontos a csapatszellem.  Mindegyik produkció egytől-egyig csodálatos volt és látszott rajtuk, hogy mennyi munka és tervezés áll mögöttük. Idén a humán tagozatos osztály emelkedett ki leginkább teljesítményével, ezzel megnyerve a versenyt. Az eredményhirdetés és a díjak kiosztása után, pedig nem más következett, mint az apródavatás. Ezen a jeles eseményen, ahol maga Mátyás király is részt vett,  új diákokként igazi „Corvinossá” váltunk, miközben letettük  apródeskünket.

Úgy gondolom, ennek az időszaknak az érzései, emlékei még jóideig kavarognak majd bennünk. És ez még csak a kezdet! Mi lesz még itt az érettségiig…?!

Szabó Balázs 9.D

 

 

Beszámoló a Nemzeti Múzeum World Press Photo kiállításáról

 

A napokban az osztályommal meglátogattuk a Nemzeti Múzeumot, még pedig a World Press Photo vándorló gyűjtemény itteni kiállítása miatt. Ezek tulajdonképen sajtófotók a világon megjelent újságcikkekből - természetesen a legkiemelkedőbbeket állítják ki. Talán érthetővé válhat, hogy ahogy a sajtó sem elsősorban a jó hírekről beszél, úgy itt sem a vidámabb árnyalatú képek dominálnak, éppen ezért drága Olvasó, nehéz leírni, amit itt láthat az ember.

A képek jól bemutatják az emberek negatív jellemeit, hogy milyen nagy veszélyt képes a társadalom saját magára jelenteni. Bemutatja az emberi mértéktelenségből származó gonoszságot, az egyet nem értésből származó konfliktusokat, és az emberek képmutatását, hogy a saját hibáikat takarva jólétet közvetítenek.

Ahogy ott járkáltam a múzeum hűvös falai között, átérezve az képekből sugárzó negativitást, csak egy valamit érezhettem: csalódást. Csalódást az értelmetlen halottakért, a bajban magukra hagyott emberekért, és azért, hogy oly sok ember tart otthon fegyvereket, ezzel próbálva megelőzni az agressziót, holott pont azok vezetnek fájdalmakért.

Az ember talán nem is képes ilyen lelkiállapotban a képeken meglátni a fényt, a sötét arcok mögött, de biztos vagyok benne, hogy ha meglátjuk a már több mint ötven éves, porosodó díjak mögött, a még mindig energikus nagypapát; a kerekesszékes emberek sajnálata mögött a baráti szeretet és odaadást; és a mindent átható reményt a forradalmak szakadt, tépett zászlói mögött. Valószínűleg, sokan érzünk még csalódást, de hogy anyáskodhatnánk az emberiség felett? Lehet inkább attól érzünk fájdalmat, mert a képekről vissza csillanó fényben, a saját tükörképünket látjuk.

 

Kecskeméti Noel 10.D

Élménybeszámoló a tanulmányi kirándulásról - első rész

 

Időutazás a múltba és bobozás a jelenben…… a 9. d beszámolója a tanulmányi kirándulásról

„Nomen est omen” – azaz a „név kötelez”, tartja a latin mondás. Bizonyára ugyanígy vélekedtek a 9. évfolyam humán osztályának tanulói, amikor Visegrádot választották első osztálykirándulásuk színhelyéül. Két szempontból is indokolt volt a helyszínválasztás: Mátyás király nyári rezidenciájának felkeresése egy humán tagozatos diáknak szinte kötelező, főként abban az évben, amikor iskolánk éppen a 90. jubileumi évét ünnepli. Mindezeket szem előtt tartva, nem is volt hát kétséges, hogy hová vezet utunk az első közös kirándulás alkalmával.

A másfél óra buszon töltött idő rendkívül hamar elszállt, hála a jó hangulatnak. Éneklés és beszélgetés közepette észre sem vettük, hogy megérkeztünk. Kezdetét vették a szabadprogramok: gyertyaöntés, gyapjúgombolyag, bőr és fonál karkötő készítés. Kinti programok közé tartozott az íjászkodás és a lándzsavetés. Utóbbiakat egy időre félbe kellett hagyni, mert eleredt az eső, de szerencsére csak egy rövid zápor volt. Pár óra múlva elkezdődtek a palotajátékok: a csoportos tánc és a solymászbemutató, amit rögvest követett a lovagi torna. Táncolni nem mindenkinek volt kedve, akik ülve maradtak, videókat készítettek a többiekről, hogy később is visszanézhessük ezeket. Személyes kedvencem a solymászbemutató volt, különösen, amikor a solymász közel repítette hozzánk madarát. Elkezdődött a lovagi torna, minden percét élveztük, igazi középkori érzést sikerült a bátor harcosoknak kelteniük bennünk. A végén még a „lovagokkal” is lehetett közös képet készíteni. Persze mindenki megragadta az alkalmat, és futottak hozzájuk. Véget értek a palotajátékok, el is indultunk következő állomásunkra a Salamon-toronyhoz. Az idegenvezető először ismertette a torony történetét, majd megkezdte a tárlatvezetést. Szépen vázolta, hol mi történt, milyen célt szolgált. Amikor véget ért a vezetés, felmentünk a torony tetejére, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a Dunára.

Ezt követően visszatértünk a buszhoz, és elindultunk egy vendéglátóhely felé. Egy óra szabadprogramot kaptunk, hogy mindenki meg tudjon ebédelni. A mi választásunk egy büfére esett, és végül az egész osztály ott lakott jól. Viszont az időbe nem fértünk bele, egy kiszolgáló volt csak, és mi 31-en voltunk. Következett egy újabb buszút, a bobpályára. Szerencsénkre rajtunk kívül senki sem volt, és nem kellett sorban állni a jegyekért. Több menetet is mentünk bobbal, szinte mindenki-mindenkivel szeretett volna száguldozni. Rengetegen nyomtattak képeket egy-egy menetről. Sajnos nemsokára el kellett indulnunk, ha időben szerettünk volna haza érni. A hazaút talán még rövidebbnek is érződött, főleg, hogy mindannyian elfáradtunk. Mindenkinek nagyon tetszett az első közös kirándulás, felejthetetlen élmény volt!

 

                                                                                  Varga Anna

                                                                                       9.d