Jeney Zoltán kiállításának megnyitója

Bevallom őszintén, nem tudtam mit várjak pontosan a megnyitótól. Meglehetősen ideges is voltam, hasonló élményem nem nagyon volt eddig. Viszont egyáltalán nem sajnálom, hogy elmentem.
Gondolom, a legtöbben azt hinnék, csak azért, mert tetszettek a kiállítás tárgyai, a festmények, de nem csak ez volt az oka. Félreértés ne essék, igenis tetszettek az akvarell technikával festett képek. Mindenképpen érdekesnek és fontosnak tartom megtekinteni a főképp Balaton és Mátyásföld környékéről készült alkotásokat. Nekem külön kedvenc részletem volt az ég, amely szinte minden képen megjelent, néhol ritka eleganciával, máshol komoran.

Ludwigsburgi kirándulás

Iskolánk minden évben megrendez egy kirándulást, amin a diákok a testvériskolánk városába, Ludwigsburgba juthatnak el. A májusban tartott utazás pár résztvevőjével, Czicze Dórával, Li Melodyval, Bányai Bendegúzzal, Peták Petrával és Komonyi Viktóriával beszélgettem ezzel kapcsolatban. 

Milyen volt maga az út?  – kérdezem. –Meséljetek a programokról is egy keveset!
– Hát… érdekes idő volt, mert amikor mentünk, zuhogott, amikor ott voltunk, zuhogott, és amikor hazajöttünk, sütött a nap. Tehát ez egy kicsit kihatott a programokra is – válaszolta Bendegúz.
Elmondták, hogy a látogatás másnapján Ludwigsburg főterén tettek egy sétát. Ellátogattak múzeumokba, harmadnap órát látogattak a testvériskolában, és a kirándulás végén egy vidámparkba is betértek. Mindegyik program tetszett nekik. A múzeumot is elég érdekesnek tartották, egy Mercedes Múzeumba látogattak el, ahol különböző járműveket csodáltak meg.

Azonban más programjaik is voltak. Erről így nyilatkoztak:
– A harmadik vagy negyedik napon egy kvízkérdéses játék volt – idézi fel Bendegúz.
Melody elmesélte, mi is volt ez pontosan:
– Az iskola diákjai szerveztek egy ilyen több programos szettet. Össze kellett ülnünk a német diákjainkkal. Két magyar, két német volt együtt.  Egy kérdőívet kellett csinálnunk. Olyen témák voltak, hogy étel, sport, zene….
– És akkor ezeket a kérdőíveket kinyomtattuk húsz-harminc példányban, hogy azért legyen elég – tette hozzá Petra.
– A lényeg, hogy kimentünk az utcára, és megkérdeztük a német embereket. Például arról, hogy hagyományos magyar ételeket tudnak-e mondani – szállt be a beszélgetésbe Viktória is.
– Nekünk a zene téma volt. Mi olyat kérdeztünk, hogy ismerik-e Kodály Zoltánt, meg ehhez hasonlók. És a legtöbben ismerték egyébként. Olyan kérdést is feltettünk nekik, hogy játszanak-e hangszeren – tudatta Dóra.
–További kérdés még volt az, hogy milyen zenét szeretnek… – emlékezett vissza Melody.
Bendegúz bővebb választ is adott: – Nekünk topográfiával kapcsolatos dolgokat kellett mutatnunk a németeknek. Megkérdeztük, hol van Magyarország, milyen a magyar zászló, becsüljék meg Budapest lakosságát, aztán kérdeztünk Németországról is, például, hogy hol vannak bizonyos városok. Hát… voltak, akik nagyon jól meg tudtak mondani mindent, de voltak olyanok is, akikkel nem sokra jutottunk.

Ezek után, hogy szóba került az iskola, megkérdeztem, miben más a tanítás Németországban, mint itt Magyarországon. Meglepő válaszokat kaptam.
– Náluk egy óra kétórás, nem 45 perces – mondta Melody.

– Meg az az érdekes, hogy a tanulóknak, mindegyiknek ugyanolyan tolltartójuk van. Nagyon egyforma minden, de mindenkinek van mindene. Legalábbis ahol mi voltunk, így volt – válaszolta Dóra.
–Nekik két könyvük van, az egyik otthon, a másik az iskolában, hogy ne kelljen cipelniük – mesélte Petra.
– A technológia pedig sokkal jobb – tette hozzá Bendegúz.
– Igen, minden nagyon modern – értett egyet vele Melody.
– És a szállásotok milyen volt? – váltottam témát.
Megtudtam tőlük, hogy diákszállón is aludtak, de néhány napot családoknál is tölöttek. Két diák került egy családhoz, akik szívesen fogadták őket.
Petra mosolyogva emlékezett vissza, hogy milyen volt a családdal való találkozás:
 –Akiknél én voltam azok nagyon kedvesen fogadtak minket. Megkínáltak jegesteával, kakaóval, epertortával… szóval nagyon jó volt.
– Nekem azért volt jó, mert egy félig magyar családhoz kerültem, és ilyen magyaros ételeket adtak – mesélte Bendegúz.

A kirándulás legjobb részére is kitértek. Többüknek a vidámparkban lévő nagyszerű hullámvasút nyerte el a tetszését, de Petra szerint a búcsúest volt a legjobb, amit bővebben ki is fejtett:
 –Volt egy ilyen búcsúest, ahol volt vacsora és elő kellett adni, amiket a héten csináltunk a németekkel, ezeket a kérdőíveket kellett összegezni, grafikonon bemutatni. Utána mi is adtunk egy ilyen előadást, táncoltunk, énekeltünk is… meg volt az előadásnak egy beszéd része is. Mindenkinek volt egy kis szövege, azt délutánonként gyakoroltuk.
– Igazából ezt próbáltuk egész héten. Meg ilyen népi táncot tanultunk… – szólt közbe Viktória.
– Elénekeltük nekik az Érik a szőlőt is. Próbáltuk megtanítani nekik… de nem nagyon sikerült – nevetett Dóra.
– Meg tettünk az előadásba ilyen magyar szavakat is, amelyek a németből jöttek át – egészítette ki Melody az elhangzottakat.
Összességében tehát nagyon jól érezték magukat, és másoknak is ajánlják a kirándulást. Ennek okaként többféle indokot említettek: egyikőjük azt emelte ki, hogy jó volt pár napra kiszakadni a magyar hétköznapokból, a többiek a kötetlen programokat és a viszonylag nagy önállóságot emelték ki a kirándulás erősségeként. Ez az alkalom remek nyelvgyakorlási lehetőséget is teremtett, erről is meséltek:
– A családokkal ugye németül beszélgettünk – emelte ki Petra.
 – Az az érdekes, hogy egy hét alatt mindenkinek ráállt az agya a németre. Volt olyan, hogy magyarul akartam beszélni, de németül jutottak eszembe a szavak – folytatta Bendegúz.
– Igen, szóval minden szempontból furcsa volt visszajönni Magyarországra  – összegezték az élményeiket.

Zsoldos Nikolett 11.C

Könyvajánló 1: Vörös Betűkkel

A könyv rövid tartalma: Meggie Corbyn vérpróféta – ha bőrén egy vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Ám ezt inkább átoknak, mint áldásnak tekinti – rabszolgaságban szenved, egészen addig, míg megszökik. Útja a Másokhoz vezeti, akik közül az alakáltó Simon Wolfgard az, aki végül felveszi az “Emberi összekötő” állásra. Ennek oka? A lánynak nincs “prédaszaga”. Ahogy Simon többet megtud Meggie-ről, egyre több viharfelhő gyűlik körülöttük. A Máson múlik, hogy eldöntse: megéri-e a kockázatot egy ember?

Ötletem sincs, más emberek hogyan tehetik meg, hogy elolvasnak egy ilyen összefoglalót és nem jön meg rögtön a kedvük, hogy elolvassák ezt a könyvet. Ám lehet, hogy csak én vagyok ennyire elvetemülten fantasy-rajongó, így nézzünk bele kicsit mélyebben ebbe a történetbe, rendben?
Bevallom őszintén, még csak a sorozat első két kötetét olvastam és egyelőre csak az elsőről fogok beszélni. Nem mondom azt, hogy kihagyhatatlan, de szórakoztató és elgondolkodtató.
Még valami: a könyv egy urban fantasy – vagyis városi környezetben játszódó fantasy -, így senki se várjon teliholdas éjszakákat egy sohasem látott vidéken.
A történet nagyon jól ábrázolja, milyen az, ha valakinek a semmiből kell felépítenie egy fellegvárat. Főszereplőnk, Meggie szinte semmiféle tudással nem rendelkezik a való világról. Emiatt néha olyan érzésem volt, mintha egy gyermeket figyelnék, akit az írónő felnőtt testbe bújtatott. Az meg, hogy a későbbiek során egy hasonlóan viselkedő, ténylegesen fiatal társat is kap, hozzátett valamit ahhoz a boldog, ártatlan légkörhöz, amit sokszor elkerül a könyv. Bármely szemszögből is olvastam, számomra úgy tűnt, minden szereplő minden mozdulatában ott motoszkál a saját tragédiája.
Aki pedig erre kíváncsi, igen, meglehetősen sok vérmes lény – úgynevezett Más – van a könyvben. Jelenlétükkel pedig óhatatlanul is okoznak véletlen avagy szándékos haláleseteket, melyek mégsem érződnek feleslegesnek vagy értelmetlennek. Mindez a szent célért történik, az összetartásért és a csoport védelméért. Azért, hogy azok, akik Mások ne legyenek nyíltan céltáblái az embereknek és azok előítéleteinek. Ez a történet egy fantáziadús, hihetetlen lényekkel és néha kimondhatatlan szavakkal rejti el a társadalomkritikát, amely mindenhol mindig jelen volt, van és lesz. Ám amíg mindenki megtalálja a saját falkáját, nem kell aggódni – egyformán vagyunk Mások. (Sajnos emberfeletti képességek nélkül, de ez jutott, vagyis ezt kell szeretni.)
Magyarországon még csak az első két kötet elérhető, de ha az ember tud angolul, keresztül rághatja magát a – folyamatosan megjelenő – folytatásokon is. Jó olvasást!

Seilinger Fanni 9/Ny.c

Japán délután 2018.

November 7-én, szerdán "japán délutánt"  tartottunk a könyvtárban. A program célja az volt, hogy mi, japán szakkörösök katakanákkal (japán speciális karakterek) próbáljuk meg leírni a tanulók nevét. 

Ezen kívül még japán játékokat is kipróbálhattak az érdeklődők.

 A fiúk yukatába öltöztek, Lilla japán iskolai egyenruhába. Makiko-sensei pedig kimonóban volt.

 Jól éreztem magam, mert nagyon sokat nevettünk és megmutathattuk azt a tudást, amit az eddigi évek során tanultunk.

Baranka Gergely 9/C

Így táncolták körbe a kilencedikesek a földet – riport a gólyabálról

A gólyahét fénypontja, a gólyabál igen nagy sikert aratott ebben az évben is. A négy osztály szorgosan készült a megmérettetésre, melynek meg is lett az eredménye.
Az eseményen a műsorvezetőket a tizedik évfolyamból választották ki, ők köszöntötték a nézőket, bemutatták a zsűrit, majd a DÖK elnökét, Zsoldos Fannit hívták a színpadra, aki szólt pár szót a kilencedikesekhez. Megköszönte a gólyahéten történt fáradozásaikat, és megdicsérte őket, milyen ügyesen oldották meg az eddigi feladatokat.
Ezután vette kezdetét a gólyák által kitalált táncok bemutatása.

Osztálykirándulások 10. (10.A)

Szeptember 21-én és 22-én elmentünk osztályommal Esztergomba. Az odaút viszonylag unalmasan és fáradtan zajlott. Miután odaértünk a kempingbe, felosztottuk, ki kikkel fog éjszakázni. A hangulatunkat a házban megbúvó több száz pók sem lombozta le. Az osztállyal elmentünk sárkányhajózni, ami nagyon élvezetes volt, bár a végére már mindenki éhenhalt vagy csak szimplán izomsorvadást kapott az evezéstől (ez költői túlzás - a szerk.). A nap további szakaszában szabadprogram volt, ezután vacsoráztunk, amire csak röpke egy órát vártunk. Olyan tíz óra körül jó diákok módjára kiültünk a tűzrakóhely köré, ott beszélgettünk, zenét hallgattunk és hülyültünk. Aztán próbáltunk szót érteni a szomszéd házban lakó csehekkel, ami elég nehéz volt, mert egyikünk sem beszélt a másik nyelvén. Másnap kissé fáradtan indult a napunk. Az időjárás eléggé ellenünk volt, röpke tizenöt fok lett hirtelen egy kis esővel fűszerezve. Ennek ellenére is megnéztük a Bazilikát, ami igencsak szép és mesebeli volt, aztán körülnéztünk a vármúzeumban is. A nap hátralévő részében semmi említésre méltó dolog nem történt, hazaértünk épségben, egészségben.

Steppinger Tamás

Október 23-i megemlékezés

A legtöbb kötelező jellegű ünneplés sokszor teher a diákság hátán. Hiszen több esetben leginkább az ünneplő viselésével és az általában egy órán keresztül való, egy másik osztály előadásának bámulásával lehet egybekötni. De lehet-e jól megszervezni egy ilyen műsort? Úgy, hogy a közönség – , amely tagjainak legnagyobb problémája az, hogy a következő órában témazárót írnak – átérezze és elgondolkozzon rajta?

Határozottan úgy gondolom, hogy igen, lehet. Ugyanis az október huszonharmadikai megemlékezés, amelyet idén a 10.A tartott, megérintett. Olyan volt, mint egy jó könyv, elrepített abba az időbe, megajándékozott az akkori emberek komor érzelmeivel. Az időjárás is, mintha csak magától igazodott volna a búskomorsághoz: sötét felhők borítottak minket a gyász takarója alá, akik végignéztük, ahogy nálunk nem sokkal idősebb gyerekek „meghalnak”. Majd ezután a gyertyák fényében, a róluk való megemlékezés miatt mintha kicsit visszatértek volna az életbe.

Számomra ez az eddigi leghangulatosabb október huszonharmadika volt, amit láttam. Kicsit én is ott voltam, együtt harcolva azokkal a gyerekekkel azért, hogy az emberek tegyenek végre valamit az elnyomás ellen. Ahogy, mint tudjuk, tettek is.

Seilinger Fanni 9.NyC

Osztálykirándulások 9. (9.D)

Osztályunk első közös tanulmányi kirándulásának kiinduló pontja az Örs vezér tér volt. Innen metróval és HÉV-vel eljutottunk a Duna-kanyar egyik „ékszerdobozába", Szentendrére. A hely elragadó a romantikus, macskaköves utcáival és a Duna-parttal. Négy osztálytársunk tartott kiselőadást az érdekesebb helyeknél, templomoknál, beszéltek a Szamos marcipánról is. Miután megtekintettük a látnivalókat, szétnézhettünk a városban. Elmehettünk kézműves fagylaltot enni, lángosozni vagy bármit, amit csak akartunk. Akár szuvenírt is lehetett vásárolni. A nap végén még közösen lementünk a Duna-partra, ahol osztályfőnökünk, Kovács Alíz készített nekünk egy kvízt, aminek segítségével még jobban megismerhettük egymást. Jól sikerült a kirándulás, sokat nevettünk és beszélgettünk. Reméljük, még sok ilyen közös élményben lesz részünk.

Skultéti Petra, Tóth Bibiána