Október 23-i megemlékezés

A legtöbb kötelező jellegű ünneplés sokszor teher a diákság hátán. Hiszen több esetben leginkább az ünneplő viselésével és az általában egy órán keresztül való, egy másik osztály előadásának bámulásával lehet egybekötni. De lehet-e jól megszervezni egy ilyen műsort? Úgy, hogy a közönség – , amely tagjainak legnagyobb problémája az, hogy a következő órában témazárót írnak – átérezze és elgondolkozzon rajta?

Határozottan úgy gondolom, hogy igen, lehet. Ugyanis az október huszonharmadikai megemlékezés, amelyet idén a 10.A tartott, megérintett. Olyan volt, mint egy jó könyv, elrepített abba az időbe, megajándékozott az akkori emberek komor érzelmeivel. Az időjárás is, mintha csak magától igazodott volna a búskomorsághoz: sötét felhők borítottak minket a gyász takarója alá, akik végignéztük, ahogy nálunk nem sokkal idősebb gyerekek „meghalnak”. Majd ezután a gyertyák fényében, a róluk való megemlékezés miatt mintha kicsit visszatértek volna az életbe.

Számomra ez az eddigi leghangulatosabb október huszonharmadika volt, amit láttam. Kicsit én is ott voltam, együtt harcolva azokkal a gyerekekkel azért, hogy az emberek tegyenek végre valamit az elnyomás ellen. Ahogy, mint tudjuk, tettek is.

Seilinger Fanni 9.NyC