Anikó néni számos helyen járt az országban. Férje szakmája miatt sokat költöztek. A szülei és Ő maga is nomád életet élt az országon belül egy ideig. Rengeteg helyen tanított. Nagyapja Eszterházy hercegnél dolgozott, akitől végkielégítésként egy szőlős birtokot kapott. A férjével most ünnepelték a 39. házassági évfordulójukat. (Sok boldogságot kívánunk még nekik!) Kétgyermekes édesanya. Viszont gyermekei már felnőttek, házasok. Anikó néni utál barokk körmondatokban beszélni. Szeret kertészkedni. Igyekszik a lehető legjobban vigyázni a környezetre. Rengeteg állata van. Az egyik kutyusát Csipesznek hívják. Szeretne szintet emelni angolból.
E: Miért lett tanár? Megbánta-e a döntését?
A.n: Családi hagyomány, és nem bántam meg. Édesanyám és a lányom is tanár lett.
E: Ez a szakma mit adott, illetve „vett el” Öntől?
A.n: Én azt hiszem elég sok mindent kaptam ettől a szakmától. Nem véletlenül választottam ezt. Talán azt is, hogy az ember a gondolkodásában is fiatal marad még ennyi idős korában is. Ezért nagyon fognak hiányozni a fiatal generációk és az állandó önképzés is.
Szerintem nem „vett el” semmit. Az esetleges dolgozatjavítási időt sem úgy éltem meg, mint egy tragédia, hanem a szakmám velejárójaként. Mondjuk az adminisztráció egyre több lett, ami szerintem felesleges, de hát most ez van.
E: Mi az, ami nagyon sokat változott pályája során?
A.n: Ami nekem nagyon nem tetszik, az az oktatás fejlődése, vagy stagnálása. Én biztosan másképp fejlesztettem, javítottam volna rajta. Csak a saját szakomon tudom azt mondani, hogy nem igazán eredeti konzultáció előzte meg azt, hogy megreformáljuk az oktatást. Változik a világ, az eszközök. Ez természetes. Úgy gondolom, hogy kicsit átgondolatlan ez az egész történet. Sok olyan eszköz áll a fiatalok rendelkezésére, ami az én időmben még nem volt. Emiatt számomra is nagy kihívás volt a tanítás. Az otthoni online oktatásról meg ne is beszéljünk.
E: Hány évesen kezdett el tanítani?
A.n: 24 évesen. Rögtön diploma után.
E: A doktoriját hol szerezte?
A.n: Azt nem én szereztem, hanem a férjemtől bitorlom a doktori címet. Ez az ő munkája volt, hogy ledoktorált. Neki Ph-doktorija van. Szóval nem jogi doktor, nem orvos doktor, hanem geográfus doktor.
E: Hányszor volt osztályfőnök?
A.n: Elég sokszor, 6-szor 7-szer biztosan, csak nekem elég sokszor kellett munkahelyet váltanom. Volt, hogy 10.-ben, vagy éppen 7.-ben hagytam ott osztályt. Nem is számoltam igazából.
E: A tanári állás és a magánélet, hogy viszonyult egymáshoz?
A.n: Nem az én szakmám hatott a családra, hanem a férjemé. Katona lévén ő volt a meghatározóbb az áthelyezések miatt. Nekem kellett családösszetartóként tartanom a frontot otthon. Egyik beosztásból a másikba került. A gyerekeknek talán annyival volt könnyebb, hogy a tanároknak járó 2 hónapos nyári szabadságot élvezhették.
E: Van valamilyen hobbija? Mit szeret a legjobban csinálni?
A.n: Kertészkedni. Meg olvasni szerettem, most már egy kicsit kevésbé. Majd most lesz rá újra időm.
E: Nyugdíj után tervez visszatérni ebbe a szakmába, szakirányba? Kiegészítő tanárként, vagy magántanárként?
A.n: Magántanárként biztosan nem. Azt nem terveztem, mert nem nagyon tanítottam ebben a formában. Maximum baráti segítséget nyújtottam, ha szükség volt rá. Óraadónak lehet visszajönnék, ha lehetséges lesz.
E: Mit tervez a nyugdíjas éveire a kertészkedésen kívül?
A.n: Tanulom az angolt, amit már elkezdtem. Szintet szeretnék emelni. A kertészkedésben sok munkám van. Egészen kitölti az ember életét, idejét tavasztól-őszig. Most csináltam egy veteményest.
E: Mire a legbüszkébb a szakmájával kapcsolatban?
A.n: Arra, hogy kitartottam a végsőkig. Igyekeztem nem ártani a gyerekeknek.
E: A karrierje során gondolt a pályamódosításra? Arra, hogy elhagyja ezt a szakmát?
A.n: A rendszerváltás idején gondolkodhattam volna a pályaelhagyáson. Akkor még koromnál fogva megtehettem volna, de akkor azt hittem, hogy javulás várható, emiatt végül nem tettem meg. Utána pedig már nem változtatottam.
E: Milyen irányba ment volna?
A.n: Ezt nem is gondoltam konkrétan végig. Mikor lehetőségem lett volna rá, akkor magabiztos voltam. Mikor pedig már túl voltunk rajta, az ember minek gondolkozzon rajta.
E: Foglalkozott-e valami olyannal az iskolán kívül, ami a tantárgyához kapcsolódik?
A.n: Környezetvédelmi, zöld mozgalmi tag vagyok. Sajátoménak gondolom. Nem járok tűntetésekre.
E: Kinek ajánlaná a tanári állást?
A.n: A nagyon elhivatott embereknek. Igazság szerint azt hiszem, túlzottan sose volt annyira elismert pálya a pedagógus pálya. A rendszerváltás előtti időkben valamivel több becsülete volt erkölcsileg. Most azt érzékelem, hogy mindenki bele tud szólni. Mindenki jobban tudja. Én úgy gondolom, a családokon sok múlik. Hibázik a tanár is. Hisz ő is ember. Le is lehet szidni alkalom adtán, de nem a gyerek előtt. Emiatt kevesebb tiszteletet ad meg a tanárnak. Ez elhivatottság. Nő létére az legyen tanár, akinek van egy olyan társa, aki pénzt is keres, mert ebből aztán nehézkes megélni.
E: Vannak jó történetei az iskolai hétköznapokról?
A.n: Nem is tudom. A kirándulások mindig jók voltak. Én sokat voltam általános iskolában. Aztán mikor Pestre költöztünk akkor jöttem gimnáziumba. Én eredetileg Győrben laktam, ott jártam ki a középiskolát is. A gyerekeim is ott születtek. Aztán a férjemet áthelyezték Székesfehérvárra.
E: Hogy ismerkedett meg a férjével?
A.n: Győrben, mert ott volt csapatszolgálaton. Egy bálban felkért táncolni.
E: Mi a legviccesebb története, ami az iskolához köthető?
A.n: Nem is gondolkodtam rajta eddig. Szoktam írni külön, hogy a gyerekek mit szoktak irkálni dolgozatba, de most nem is jut eszembe. Nem tréfáltak meg. Persze sutyiba a hátam mögött azért ment a sumákolás. Diszkrétek voltak. Sok különleges dolog volt. Én azon a mondaton szoktam nagyot nevetni, mikor a fiatalság azt mondja, hogy: „Bezzeg az én időmbe!” Szoktam mondani, hogy ez az én szövegem, de én nem szoktam mondani. A fiatalság mindig is lázadó volt. Csak mások lettek a módszerek. A puskázás is annyira elsilányodott. Az én időmbe még kiírtuk kis cetlikre és ide-oda tűzködtük vizsga előtt. Nem kigugliztuk. Abban nincs semmi poén.
E: Hogy lyukadt ki a Corvinban?
A.n: Pestre költöztünk több mint 25 évvel ezelőtt. A Dob utcai Általános iskolában voltam 1 évet, majd voltam a Mórában, az egészségügyi szakon tanítottam. Ezután 1 évet voltam Gyálon. Aztán 13 évet voltam a Csonkában. Aztán jöttem ide a Corvinba.
E: Mikor került pontosan ebbe az iskolába?
A.n: 4 éve. Mert a szakképzettség nagyon lecsökkent és mélyrepülésben volt a Csonka. Elsősegélynyújtást kellett tanítani, és vállalkozási ismeretet. Teljesen véletlenül kerültem ide. Egy ismerősöm mondta, hogy biológia-kémia szakos tanárt keresnek. Aztán én meg jöttem. Utána derült ki, hogy a Blanka néni volt a szakfelügyelőm. Életem legpocsékabb kémia órája volt, amit megnézett. Utólag elmondtam neki, hogy akkor ott életem legrosszabb óráját tartottam meg. Hangom sem volt.
E: Van valami, amit kifejezetten a Corvintól kapott még?
A.n: Azt, hogy gimnáziumban taníthattam. A Móra az szakközépiskola és gimnázium volt, tehát tanítottam gimnazista osztályokat, de nem ez volt a jellemző. Egészségügyi és különböző OKJ képzéseken résztvevőket is tanítottam, de csak gimnazistákat akkor még nem.
E: Szeretett itt lenni?
A.n: Én nagyon szerettem. Ezt mindig is mondtam, hogy ez volt a jutalomjáték. Ez a 4 év a pályám végén.
E: Ön milyen diák volt?
A.n: Nagyon szerettem az általános iskolai osztályfőnökömet. Ő hívott mindig kakadunak. nem tudom miért. Azt mondta, hogy: „Észre se lehet venni, hogy itt vagy.” Pedig mindig ott voltam az osztályban. Azt se felejtem el, hogy volt egy nagyon jó történelem tanárom. Aztán valaki az osztályból kitalálta, hogy félszemére vak. Na most ő olyan tanár volt, mikor elkezdett magyarázni, mindenkinek mindent le kellett tenni. Ő osztotta ám a körmösöket. Egyszer nem figyeltem és a radírommal játszottam az utolsó padban, és Ő elölről kiszúrta, hogy a radírommal játszom. Jött a körmös. Mondom: „Fél szemére vak. Persze.”
E: A szakmáján belül sikerült mindent megvalósítani, amit szeretett volna?
A.n: Tulajdonképpen igen. Sikerült. Nézd meg egy tanári pályán milyen perspektíva lehet. Én vezető sose akartam lenni. Az, hogy én gimnáziumban fejezhetem be a pályafutásomat, az nekem tökéletesen elég.
E: Van valamilyen álma a nyugdíjas évekre, amit szeretne megvalósítani?
A.n: Utazni szeretnék még, amíg tudok. Belföldön sokat jártam. Külföldön Portugáliába szeretnék nagyon eljutni. Ott még nem jártam. Én becsülettel megvallom, hogy 2009 óta minden télen elmegyek Rómába. Most ez ugye kimaradt. Rájöttem, hogy nekem biztos ott vannak az akkumulátor töltőim. Én ott csatlakozok rá. Nyelvi nehézségem nem volt, pedig nem beszélem az olaszt.
E: Van valami üzenet, jótanács, búcsúüzenet a diákság számára?
A.n: Lenne azért üzenetem. Előbbre van az, aki nagyon hamar kitalálja, hogy mit szeretne. Tehát a célokat és reális célokat kell kitűzni. Legyen távlati cél, de tudjam, hogy azt, hogy érem el. Mert nekem is tudomásul kellett vennem itt a Corvinban, hogy nem a biológia és a kémia a főtantárgy. Ez egy humán gimnázium. Érdekesek a gyerekek, mert 11.-ig halál komolyan csinálnak mindent. Aztán 12.-ben amikor jön az érettségi, akkor van a lelazítás, és hát ezért nehezményezem a tananyag leosztását, mert pont azt tanuljuk 12.-ben, ami hasznosítható lenne az élet során. A célkitűzés és az odavezető út nagyon fontos.
E: Nagyon szépen köszönöm az interjút! Minden jót kívánok a továbbiakban, és remélem mihamarabb viszontlátom.
A.n: Köszönöm a lehetőséget és a jókívánságokat! Még meglátjuk mit hoz az élet.
Írta: Kochán Eszter
