A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendezvény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendezvény. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 4., hétfő

Gólyahét 2019 - Így lettek a gólyáinkból teljes jogú corvinosok


Ebben az évben is igazi kihívásokat kellett kiállni a 9. évfolyamnak, mivel nemrég lépték át a Corvin Mátyás Gimnázium kapuját egy sikeres felvételi után. Új tanárok, új szabályok és új szokások, na meg új programlehetőségek köszöntötték őket.



2019. március 11., hétfő

Mátyás-vetélkedő



Mint minden évben, a Corvin Mátyás Gimnázium idén is megrendezte a várva várt Mátyás-vetélkedőt. Február 19-én délután pár bátor ifjú megmutathatta tehetségét, kreativitását és tudását.

2019. február 21., csütörtök

A szónokok megmérettetése


Iskolánk idén is megrendezte az Eötvös József szónokverseny iskolai fordulóját, ahonnan az első két helyezett továbbjutott a regionális döntőbe. A téma nehéz volt, ennek ellenére a diákok kimagaslóan teljesítettek. Na de ne ugorjunk ennyire előre, nézzük az elejétől.

2019. január 28., hétfő

Egy kis tánctöri: történelem- és mesegyűlölőknek nem ajánlott!


Először is, szeretem azt gondolni, hogy a színházba járás jó dolog. Ezzel remélhetőleg sokan egyetértenek. Azon is nagyon szívesen mélázom, hogy milyen fantasztikus dolog a történelem. Tapasztalatom szerint nem sok kortársam vélekedik hasonlóan. (Az ő veszteségük.) Amikor a kettő együtt van – hát  mit mondhatnék? Engem megvettek.

2019. január 3., csütörtök

Karriernap a Corvinban


Már óvodás korunk óta azt kérdezgetik tőlünk a felnőttek: mi leszel, ha nagy leszel? Nyolcadikban is nagy döntés előtt álltunk. De most? Amikor kilépünk az iskola kapuján négy/öt év elteltével, életre szóló döntést kell hoznunk. Ebben segít minket a karriernap. 

Ezen a novemberi napon segítettek a diákoknak jól megfontolni a jövőbeli terveket, vagyis a tanulók kaptak egy kis segítséget szakmabeliektől.

2018. november 14., szerda

Így táncolták körbe a kilencedikesek a földet – riport a gólyabálról

A gólyahét fénypontja, a gólyabál igen nagy sikert aratott ebben az évben is. A négy osztály szorgosan készült a megmérettetésre, melynek meg is lett az eredménye.
Az eseményen a műsorvezetőket a tizedik évfolyamból választották ki, ők köszöntötték a nézőket, bemutatták a zsűrit, majd a DÖK elnökét, Zsoldos Fannit hívták a színpadra, aki szólt pár szót a kilencedikesekhez. Megköszönte a gólyahéten történt fáradozásaikat, és megdicsérte őket, milyen ügyesen oldották meg az eddigi feladatokat.
Ezután vette kezdetét a gólyák által kitalált táncok bemutatása.