2019. január 3., csütörtök

Karriernap a Corvinban


Már óvodás korunk óta azt kérdezgetik tőlünk a felnőttek: mi leszel, ha nagy leszel? Nyolcadikban is nagy döntés előtt álltunk. De most? Amikor kilépünk az iskola kapuján négy/öt év elteltével, életre szóló döntést kell hoznunk. Ebben segít minket a karriernap. 

Ezen a novemberi napon segítettek a diákoknak jól megfontolni a jövőbeli terveket, vagyis a tanulók kaptak egy kis segítséget szakmabeliektől.
A tizedikeseknek újdonság volt a karriernap. Ők inkább magukat ismerhették meg különféle módokon. Volt, hogy játékkal döbbentették rá a tanulókat, milyen is csapatmunkában dolgozni, vagy esetleg teszteket végeztek el, és ismerték meg jobban magukat. Segítséget kaptak abban, milyen munka illik hozzájuk. Megtudhatták, milyen is azoknak az embereknek a valóság, akik korlátozva élnek testileg és/vagy lelkileg. Bepillantást nyerhettek az érettségi utáni életbe is.
A felsőbb évesek inkább már magukkal a munkákkal ismerkedhettek meg. Megtudhatták, hogy egyes munkák mivel is járnak a gyakorlatban és mekkora felelősséggel jár az, ha az ember dolgozik. Információt kaptak arról, hogy milyen végzettség szükséges az eltervezett munkájukhoz.
Összességében a karriernap nagyon jó lehetőség volt, hogy jobban megismerjék a diákok önmagukat vagy éppen az őket érdeklő szakmákat, és megkönnyítse a döntést, mik is lesznek majd, ha nagyok lesznek.














Tóth Krisztina 10.D

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok Kriszta!Érdekes leírás! Remélem hasznos volt a résztvevők számára és ahogy írod 'bepillantást nyerhettek' az érettségi utáni életbe!

    VálaszTörlés