2018. december 17., hétfő

Jeney Zoltán kiállításának megnyitója

Bevallom őszintén, nem tudtam mit várjak pontosan a megnyitótól. Meglehetősen ideges is voltam, hasonló élményem nem nagyon volt eddig. Viszont egyáltalán nem sajnálom, hogy elmentem.
Gondolom, a legtöbben azt hinnék, csak azért, mert tetszettek a kiállítás tárgyai, a festmények, de nem csak ez volt az oka. Félreértés ne essék, igenis tetszettek az akvarell technikával festett képek. Mindenképpen érdekesnek és fontosnak tartom megtekinteni a főképp Balaton és Mátyásföld környékéről készült alkotásokat. Nekem külön kedvenc részletem volt az ég, amely szinte minden képen megjelent, néhol ritka eleganciával, máshol komoran.

A képek alkotója, Jeney Zoltán a Corvin tanára volt. Az akkor ide járó diákoknak – akik közül páran fel is bukkantak a megnyitón – rajzot és művészettörténetet, illetve fizikát tanított.
A beszélgetések nagy részéből az derült ki, hogy nem csak akadémiailag adta át a tudást – még azok a diákok is, akik csupán elvétve ismerték, tisztelettel beszéltek róla. Hogy a tanár úr milyen lelkesen, példaképszerű izgatottsággal tudott beszélni egy-egy anyagrészről. Hogy az iskolán kívül is több rendezvényen vett részt, főképp sportversenyeken, hiszen jómaga is szívesen sportolt. (És mint kiderült, telenként a Télapó szerepében nyitott meg egy-egy téli versenyt.)
Ha már sportok, a kerékpározás az, amit többen ajánlottak figyelmembe – hogy a tanár úr mindenhova biciklivel ment, amely szokását a lehető legtovább megtartotta. Kitartó ember volt, hiszen sérülései ellenére is folytatta azt, amit szeretett: a sportolást, a művészeteket és mindenek felett a tanítást.
Vagyis, ha másért nem is – bár még mindig fenntartom képek iránti múlhatatlan ámulatom, főleg, hogy én magam nem vagyok túlságosan tehetséges vagy türelmes a festészethez – azért megérte ott lennem a megnyitón, hogy – ha távolról is – megismerjek egy példaképet.

Seilinger Fanni 9/NyC



















1 megjegyzés:

  1. Fanni, nagyon tetszik a leírás!Nagyon kifejező, átjönnek az érzések! Gratulálok!

    VálaszTörlés