Beszámoló a Nemzeti Múzeum World Press Photo kiállításáról

 

A napokban az osztályommal meglátogattuk a Nemzeti Múzeumot, még pedig a World Press Photo vándorló gyűjtemény itteni kiállítása miatt. Ezek tulajdonképen sajtófotók a világon megjelent újságcikkekből - természetesen a legkiemelkedőbbeket állítják ki. Talán érthetővé válhat, hogy ahogy a sajtó sem elsősorban a jó hírekről beszél, úgy itt sem a vidámabb árnyalatú képek dominálnak, éppen ezért drága Olvasó, nehéz leírni, amit itt láthat az ember.

A képek jól bemutatják az emberek negatív jellemeit, hogy milyen nagy veszélyt képes a társadalom saját magára jelenteni. Bemutatja az emberi mértéktelenségből származó gonoszságot, az egyet nem értésből származó konfliktusokat, és az emberek képmutatását, hogy a saját hibáikat takarva jólétet közvetítenek.

Ahogy ott járkáltam a múzeum hűvös falai között, átérezve az képekből sugárzó negativitást, csak egy valamit érezhettem: csalódást. Csalódást az értelmetlen halottakért, a bajban magukra hagyott emberekért, és azért, hogy oly sok ember tart otthon fegyvereket, ezzel próbálva megelőzni az agressziót, holott pont azok vezetnek fájdalmakért.

Az ember talán nem is képes ilyen lelkiállapotban a képeken meglátni a fényt, a sötét arcok mögött, de biztos vagyok benne, hogy ha meglátjuk a már több mint ötven éves, porosodó díjak mögött, a még mindig energikus nagypapát; a kerekesszékes emberek sajnálata mögött a baráti szeretet és odaadást; és a mindent átható reményt a forradalmak szakadt, tépett zászlói mögött. Valószínűleg, sokan érzünk még csalódást, de hogy anyáskodhatnánk az emberiség felett? Lehet inkább attól érzünk fájdalmat, mert a képekről vissza csillanó fényben, a saját tükörképünket látjuk.

 

Kecskeméti Noel 10.D