Tanárportrék 4.: Ligety Gyöngyi

Ligety Gyöngyi néni magyar és történelem szakos tanár, bő harminc éve van a pályán. Kiskorától kezdve tanár szeretett volna lenni, az első tanítványa a nagymamája volt, de már a babáit és a plüssállatait is olvasni tanította. Szeret utazni és különböző műfajú könyveket olvasni, de igazából minden érdekli, ami emberekkel kapcsolatos.

Miért választotta a tanári pályát?
Én már gyerekkoromban tanár akartam lenni. Óvodás koromban volt egy nagy faládám, annak a tetejére kiraktam egymás mellé az összes plüssállatomat és babámat. Utána tépkedtem újságból kis papírokat, az volt az olvasókönyvük. Én tanítottam őket olvasni.
Aztán az első igazi tanítványom a nagymamám volt. Ő egy sváb asszony volt, aki úgy került Budapestre, hogy a nagyapám egy sváb faluban hajózott a folyó mentén, és beleszeretett ebbe a fiatal, tizenhat éves lányba. Ők ugye nem tudtak beszélni, mert a nagyapám magyar volt, ez a lány pedig német. Ezért egy közvetítő segítségével megkérte a kezét, és elhozta ide Budapestre, majd feleségül vette. Nagy szerelem volt, öt gyermekük született, köztük az apám a negyedik testvér. A nagymamám nagyon nehezen tanult meg magyarul beszélni, írni pedig egyáltalán nem tudott. Miközben én hatévesen megtanultam az iskolában írni, a nagymamámat is tanítottam magyarul írni és olvasni. Úgyhogy tulajdonképpen hatéves koromban túl voltam már mindenen, úgy érzem, erre születtem.

Miért szeret tanítani?
Azt gondolom, hogy nincs az embernek szabad választása, amire születtél, azt kell csinálni. Ekkor fogod megtalálni az örömöt meg a szépséget a munkádban, mert az életfeladatod is teljesül. Ezen kívül mindig olyan…. a Jóisten ennyire szeret engem vagy én nem is tudom. Mindig olyan kedves és aranyos emberek vesznek körül, a gyerekek meg főleg. Nagyon könnyű meglátni bennük a szerethetőséget, tehát mindenkinek van egy olyan oldala, amit lehet szeretni.  Tulajdonképpen ez kölcsönös dolog. Én is nagy szeretettel fordulok a gyerekek felé, és ők is visszaadják nekem ezt a szeretetet, úgyhogy ha az ember sokat ad, sokat is kap közben.

Hol kezdett el tanítani?
Nehéz kérdés. Én ’89-ben a rendszerváltásban végeztem az egyetemet, és akkor még voltak gyárak, az én apám gyári munkásként dolgozott. (Végzettsége szerint egyébként lakatos volt.) Szőrmeipari gépek kitalálásával és fejlesztésével foglalkozott Újpesten. Nagyon nehéz körülmények között a háború alatt nőtt föl, tehát tanulni nem nagyon tudott, de nagyon kreatív volt. Ha tanult volna, mérnökember lett volna. Szőrmeipari gépeket talált fel, és azokat meg is javította. Ha az apám szabadságon volt vagy megbetegedett, és leállt egy gép, sokszor neki kellett bemenni, hogy újra tudjon indulni a gyár.
Amikor én végeztem az egyetemmel, az apám segítségével helyezkedtem el. Ott a gyárban voltak ilyen szőrmeipari tanulók, akik a Cipő- és Bőripari Szakközépiskolába és Szakmunkásképzőbe jártak. Az apám ott jóban volt a szakoktatóval, aki tanította ezeket a gyerekeket, és szerzett nekem munkát. Tehát amikor én végeztem, akkor odakerültem a Cipő- és Bőripari Szakközépiskolába. De itt csak egy évet tanítottam.

Hogy került a Corvin Mátyás Gimnáziumba? 
Mivel férjhez mentem, és vettünk egy lakást Keresztúron, tömegközlekedéssel három órát utaztam az akkori munkahelyemre. Akkor gondoltam, hogy a környezetemben fogok állást keresni. A Corvint a telefonkönyvben találtam meg, én soha azelőtt nem voltam ezen a részen, hiszen Budán nőttem fel, azt sem tudtam, mi az a Corvin Mátyás Műszaki Szakközépiskola. A cím alapján eljöttem ide, és mondtam, hogy az igazgatóval akarok beszélni. Ő nagyon kedvesen fogadott, és mondta, hogy pont most megy el nyugdíjba a Feri bácsi, aki addig a történelmet tanította, úgyhogy nagy szeretettel várnak. Én azóta itt dolgozom. Egyébként azt gondolom, nem kell itt a vándormadarat játszani. A gyerek az gyerek, tehát olyan nagy különbséget én nem látok iskola és iskola között az állami oktatásban. Bő harminc éve itt tanítok, közben hét és fél évet otthon voltam gyesen a két lányommal.

Ön milyen diák volt?
Mondjuk úgy, hogy renitens. Velem mindig baj volt. Nagyon kreatív voltam már gyerekként is, és mindig mást csináltam, mint amit kellett. Első igazgatói intőmet általános iskolában kaptam olyan ötödik-hatodikban, amikor is felfedeztem, hogy nem jött a Télapó a kicsiknek. Ezért szerveztem egy Mikulás-ünnepséget. A kicsi gyerekeknek osztogattunk szaloncukrot, beöltöztünk krampusznak, és akkor ezt nem igazán díjazták, hiszen nem kaptunk erre engedélyt. Ezért kaptunk intőt, és behívták anyukámat. Anyukám viszont nem szidott le, tudomásul vette, mi történt.  Azt mondta, hogy nagyon rendes dolog, amit tettem, akkor is, ha a társadalom nem díjazza az ötleteimet. A szüleim ilyenkor mindig mellém álltak, nem lettem elmarasztalva. Több ilyen eset is volt egyébként. Bulit is csináltam az iskolában, ami szintén nem volt engedélyezve, de olyan is előfordult, hogy a konyhán kiálltam azok mellett az emberek mellett, akik nem kaptak repetát.

Családjában Ön előtt volt már valaki tanár?
Nekem volt egy nagybátyám, aki magyar-filozófia szakon végzett az egyetemen. Egy évig tanított, de aztán kölcsönös megegyezéssel úgy döntöttek az igazgatóval, hogy ő nem való tanárnak, inkább maradjon otthon, és írjon. Úgyhogy egy életen át ült a filozófia intézetben a Tudományos Akadémián, és inkább írogatott. Jobb volt így mindenkinek.

Mi a hobbija? Azt tudom, hogy szeret utazgatni, főként Olaszországba. 
Hobbi? Sok van. Két macskám van, meg most két kutyám, velük sokat foglalkozom. Másik nagy hobbim az utazás. Nagyon szeretek utazgatni a világban, hiszen érdekel mindenféle kultúra és látnivaló. Ezen kívül nagyon érdekel az asztrológia, nyolc és fél évig tanultam is. Természetesen olvasni is szoktam, mindenféle témában és műfajban.  Tulajdonképpen engem minden érdekel, ami emberekkel kapcsolatos.

Hova utazik szívesen?
Spanyolországban voltam nemrég, Egyiptomban már háromszor is jártam. Olaszországban jártam most utoljára, meg Szicíliában. Ausztriában van egy kis apartmanunk, nagyon szeretem a hegyeket, nyáron kirándulok, télen síelek. Nagy álmom Ázsia felé utazni. Azon belül az álmom a kínai császárvárosok, és az ókori Kína. Peking Sanghai, India meg a pandarezervátum, ahová még nagyon szeretnék eljutni.  Ausztrália felé nem, és Amerika se nagyon érdekel. Az nem az én világom. még megnézném Vietnámot, Koreát, azon belül is inkább a déli részét.

Milyen álmai vannak még, amit nagyon szeretne még elérni az életében?
Hát ez érdekes kérdés. Az álmaim is az utazással kapcsolatosak. Azok közül is kiemelném, hogy nagyon szeretnék eljutni Tibetbe. Szeretném megnézni a láma kolostorokat, amelyek a Himalája aljában vannak. Ezen kívül nagyon szeretnék még jaktejet inni.

Játszik valamilyen hangszeren?
 Nagyon sajnálom, de nem. Alsó tagozatos koromban ének-zene általános iskolába jártam, és amikor már a hangszert kaptunk volna a kezünkbe, engem átírattak német tagozatra. Innentől fogva én nyelvtagozatos voltam. Kimaradt az egész, pedig nekem azzal kellett volna foglalkoznom. Nagyon szeretem a komolyzenét. A Zeneakadémiára minden évben van bérletem. Körülbelül tíz évvel ezelőtt vettem gitárt, fogadtam tanárt is, és elkezdtem klasszikus gitárt hallgatni. Később kottából is tudtam olvasni. Nagyon nehéz volt, és nem tudtam annyit gyakorolni, amennyit kellett volna, ezért aztán abbamaradt. Most azzal nyugtatom magam, hogy ha nyugdíjba megyek, akkor elöl van a gitár.

Hány osztálya volt? Milyen érzés osztályfőnöknek lenni?
Öt vagy hat talán. Jaj, nagyon jó. Most először nem vagyok osztályfőnök ebben az évben. Az, hogy lehet kötődni, kapcsolódni az iskolában valakihez, valakikhez, nagyon jó érzés, és most egy kicsit nem találom a helyem osztály nélkül. Olyan vagyok, mint a süket kutya.  Viszont attól a tanévtől az ELTE-n vagyok mentortanár, jönnek hozzám a hallgatók gyakorolni. Az annyira leköti az időmet és a figyelmemet, hogy nem is tudnék már bevállalni több osztályt.

Van olyan a magánéletében, amit szívesen megosztana velünk?
Nagyon büszke vagyok a lányaimra. Két lányom van, mindkettő férjnél van, a kicsi most nyáron ment férjhez. Mind a ketten közgazdászok, a nagyobbik lányom a munkája mellett még pszichológiát tanul. Coach akar lenni, tehát életvezetési tanácsadással akar foglalkozni. A kisebbik lányom pénzügy és számvitel szakon végzett a Corvinuson, aztán Hollandiában végezte a mesterképzést.

Miben hasonlítanak Önre a lányai?
Abban, hogy mindig szélesítik a látókörüket. Soha nem elégednek meg azzal, amit látnak maguk körül, hanem mindig próbálnak hozzáadni a világhoz. Én is ilyen vagyok.

Van valami tanácsa a diákok számára?
Szerintem fontos tudniuk, hogy az életet a maga teljességében kell megélni. Nagyon leszűkítik maguk körül a fiatalok a világot, ehelyett inkább széles mederben gondolkodva kéne élni az életet, és ebben megtalálni azt a területet, ahol ki tudsz bontakozni, és ahol te is adhatsz valamit a világnak.

Kochán Eszter 10.D