2020. január 9., csütörtök

Ejtsd ki szépen! - beszámoló a Kazinczy-versenyről

Decemberben tartotta meg iskolánk az éves Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Versenyt. Idén kiemelkedő számmal jelentek meg kilencedikesek, ahogy azt Boros Tamás igazgató úr is megemlítette köszöntő beszédében.



Azoknak akik nem tudják – a jeles időpontig én is közéjük tartoztam -, a verseny roppant egyszerű. Egy választott irodalmi műrészlettel kellett csupán készülni (lehetőleg röviddel, amit helyenként idén nem sikerült követnünk), azt felolvasni a húzott számsorrendben. Ezután egy kis szünet következett – még egy kis büfét is összeraktak nekünk! – majd haladtunk tovább. Egy ismeretlen, ámde csekély szöveget. Ráadásul nem is akármiről, hanem a lámpalázról! (Kezdem azt gondolni, hogy szórakoztak velünk.)

Csakis mindezek után volt hajlandó velünk megosztani véleményét a Boros Tamás igazgató úrból, Éles Gergely tanár úrból és Kovács Alíz tanárnőből álló zsűri. Pavlovi módon mindenki kapott csokit, illetve szárnyra kelt egy-két irodalom, illetve nyelvtan ötös híre is.


Nos, röviden a művészet szubjektív, bíráinknak nehéz dolga lehetett.  Hiszen sok tehetség egy szobában nem mindig férhet jól meg. És nálunk aztán voltak!
Végül Juhász Vanda (11.B), Németh Alexandra (11.B) és Kocsis Fanni (9.C) értek el dobogós helyezést. Ezúton is gratulálok a blog nevében a győztesnek és a különféle helyezetteknek – bár szerintem a váll-lapogatás bőven jár minden résztvevőnek. Nem mindenki tud egyáltalán megállni a lábán egy őt bámuló közönség előtt - nemhogy előadni valamit!




Seilinger Fanni 9.C

1 megjegyzés: