Tanárportrék 3.: Boros Tamás igazgató

Boros Tamás 2016 óta a Corvin Mátyás Gimnázium igazgatója, amelynek tíz évig igazgatóhelyettese volt. Már az óvodában is könyv volt a jele, középiskolás kora óta érdekelte az irodalom és a történelem, de csak az egyetem elvégzése után alakult úgy, hogy tanár lesz. Iskolánkban kezdett tanítani, így neki a Corvin nem csak egy munkahely, hanem – mint mondta – felelősséggel is tartozik érte.

Mi szeretett volna lenni diákkorában?

Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy szerettem volna-e tanár lenni, akkor a válasz: nem. Érdekelt az irodalom, nagyon szerettem a verseket is, illetve a történelmet, ezért választottam ezeket az egyetemi szakokat. A végén pedig úgy alakult, hogy tanár lettem.

Hogyan emlékszik vissza gimnáziumi éveire? Mi volt a kedvenc tantárgya?

Nem gimnáziumba jártam, hanem szakközépiskolába. Számítástechnikát tanultam, ez akkoriban még nagyon új dolognak számított, és szerettem is. A magyar akkor tetszett meg, mikor Ady Endre szerelmi líráját tanultuk. Épp szerelmes voltam, és olyan dolgozatot írtam, amit nagyon dicsért a magyartanár. Ezért elküldött egy versenyre, amit nem nyertem meg, és nem is teljesítettem olyan jól, de attól kezdve magyarból csak ötöst írtam.

Miért választotta a tanári pályát?

Mint mondtam, ez csak így alakult. Elvégeztem az egyetemet, mit tehettem volna? Mehettem volna újságírónak, de sosem érdekelt, vagy jogi irányba, amitől meg a hideg ráz ki azóta is. Így végül úgy alakult, hogy elkezdtem tanítani. Nagy küzdelmek után kiderült, hogy ez megy nekem, élvezem is, és nem is szerettem volna akkor már más lenni.

Mit szeret a tanári pályában a legjobban és a legkevésbé?

Szeretem ezt a korosztályt, és magamnak is nagyon jó középiskolai élményeim vannak. Szolnokon végeztem a középiskolát egy igen jó osztályban, jó társasággal, ez a korszak meghatározó időszak volt az életemben. Most úgy tekintek rátok, hogy látom bennetek az én tizennyolc éves énemet, és azt gondolom, hogy nektek is nagyon fontos korszak ez az életetekben. Szeretem ezt látni, szeretek ezzel a korosztállyal dolgozni. Az is fontos, hogy azt a két tantárgyat tanítom, a magyart és a történelmet, ami hobbim is a mai napig. A történelemmel kapcsolatban hobbiszinten kutatok családfát, helytörténetet, olvasok sok mindent, ami nem a tanításhoz kell, mert szerintem ez nagyon érdekes. Úgy gondolom, hogy ez a két tárgy közelebb visz saját magunk megismeréséhez.

És hogy mit nem szeretek? Szerintem nincs az a tanár, aki szívesen adminisztrál vagy javít dolgozatot.

Mikor lett igazgató és a szerep milyen új kihívásokat hozott?

Három éve lettem, 2016-ban, de előtte tíz évig helyettes voltam már. Az már olyan félig tanár, félig nem. Az igazgató meg már csak nagyon kicsit tanár. Ez szinte egy másik szakma. Nagyon kevés órát tartok sajnos, nem is tarthatok többet. Tehát itt teljesen más dolgokkal kell foglalkozni. Nagyon sok új kihívást hozott ez a szerep. Egy egész iskolának kell az élén állni, a felnőtteket is vezetni kell, nem csak diákokat, körülbelül úgy, mint mondjuk osztályfőnökként egy osztályt. Néha kezelni kell az ő konfliktusaikat, nézeteltéréseiket, és mindenkit meg kell hallgatni. Ebben engem az motivált, hogy itt kezdtem el tanítani 1997-ben, ez az első munkahelyem – nagyon kötődöm ehhez az iskolához. Nem úgy tekintek rá, mint egy átlagos munkahelyre, ahova bejár az ember dolgozni. Úgy érzem, hogy ennyi idő után felelősséggel is tartozom a Corvinnak. Tehát amikor úgy alakult, hogy ezt a feladatot kell vállalnom, akkor álltam elébe, és azóta is próbálok ennek megfelelni.

Olyan kihívások is vannak, amelyek nem látszódnak a gyerekek szemszögéből. Például nehéz elképzelni, mit csinál az igazgató egész nap, mert nagyon sok olyasmit kell intézni, ami nem közvetlenül hozzátok kötődik, hanem az épülethez, az anyagi ügyekhez és még nagyon sok minden máshoz, ami csak közvetetten hat rátok.

Mit gondol, mennyit változott a Corvin Mátyás Gimnázium, amióta Ön az iskola része?

Sokat. Nagyon sokat. Amikor én idekerültem 1997-ben, ez egy vegyes profilú iskola volt. Az egyik fele hagyományosan szakközépiskola volt, elektronikai meg informatikai képzéssel, és csak a másik két osztály volt gimnáziumi osztály. Nagyon változó volt az elmúlt huszonvalahány év alatt a tanulói eredményeknek a színvonala is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az utóbbi 6-8 évben látványosan javulnak az eredmények, és látványosan javul a hírünk is. Aki régóta itt tanít, az érzi, hogy másképp kell tanítanunk, mások a diákok és a szüleik igényei, mint húsz évvel ezelőtt. A tanári kar is sokat változott, de alapvetően nagyon stabil, tehát itt nem szoktak elmenni csak úgy emberek. A legnagyobb változásnak azt látom, hogy gimnázium lettünk, és ez új kihívás elé állított mindenkit. Ennek hál’ istennek nem csak én próbálok megfelelni, hanem nagyon nagy munkával a tantestület is, hogy a diákok új igényeit jól szolgáljuk ki. Mert akárhogy nézem, nekünk egyfajta szolgáltató feladatunk van. Még ha ez nem is mindig így látszik, de mi értetek dolgozunk, tehát meg is kell felelni annak, amit ti szeretnétek.

Van valami, amit változtatna az iskolán, ha lenne rá lehetősége, valamint milyen céljai vannak intézményvezetőként?

Nézzük először a „hardvert”. Ez a több mint százéves épület valamikor gyönyörű volt, egész Mátyásföld központja, nagyszálló és kaszinó. Mikor az 1960-as évek végén modernizálták, iskolává tették, de ezzel együtt el is csúnyították. Például lapos lett a teteje, mintha le lenne fejezve. Nagyon szeretném, ha ennek az iskolának újra lenne egy tetőtéri része tantermekkel, szép piros cserepes tetővel. Valamikor ennek az épületnek a tornateremként használt helyisége egy messze földön híres, gyönyörű bálterem volt. Nagyon szeretném, ha egyszer újra lenne egy olyan szép nagy dísztermünk, ahol esetleg az egész iskola egybe tudna gyűlni, ahol rendezvényeket lehetne tartani. Ez a „hardverre” vonatkozó álom.

Ami a „szoftvert”, a bent futó „programot” illeti, ott inkább sok, kisebb-nagyobb ötletünk van. Mindig aktualizálni kell például a bejövő osztályok képzési formáit. A négyéves nyelvi képzést például a jövő évben egy picit aktualizálni szeretnénk, az osztály fele haladó angolos, a másik fele haladó németes lesz.  Módosítani szeretnénk az informatikai osztály képzését is, több matematika és angol órával. Rövidtávú terveink közt szerepel az, hogy tanárhallgatók jöhessenek gyakorolni az iskolába, hogy itt tanulják meg nagyon jó színvonalon dolgozó kollégáinktól a tanárság alapjait. Meg hát jó lenne, ha a diákok kicsit aktívabbak lennének, mert nagyon szeretném, ha a Diákönkormányzat előállna ötletekkel, és meg is tudna sok olyan programot valósítani, amit tényleg a diákok szeretnének (iskolarádió, piknik nap, 24 órás akármi…).

Mi a hobbija?

Könyv volt a jelem az óvodában, én alapvetően a könyv embere vagyok. Nagyon szeretek olvasni, elsősorban irodalmat, történelmet. Ezen kívül nagyon szeretem a focit. Játszani is, bár arra egyre kevesebb alkalmam van, de nézni is. Ha már a mozgásnál járunk, futni, kerékpározni és kirándulni is szeretek, és a konyhai tevékenységeket sem hagynám ki. Ezek a legfontosabbak, de az az igazság, hogy három gyerkőc van otthon, és ezekre a hobbikra jelenleg nem jut olyan sok idő.

Milyen könyveket, zenéket, filmeket szeret?

Azt azért szeretném tisztázni, hogy a magyartanár nem csak kötelező irodalmat és egyéb „elvont szörnyűségeket” olvas, hanem olyat is, ami tanulói szemmel is élvezhető. Mostanában például keresem azt a fajta élményt, amelyet tizenéves koromban éltem át, akkori olvasmányaimmal. De olvasok természetesen mai szépirodalmat is, történelmi folyóiratokat, könyveket.

Zenét keveset hallgatok, teljesen kiestem például a mai könnyűzenéből. Egy időben próbáltam tartani a lépést, és néztem a különböző zenei csatornákat, hogy legalább picit legyek képben, hogy a diákok mit hallgatnak. De kiestem ebből, már nem érdekel. Ha zenét hallgatok, akkor az népzene vagy komolyzene, esetleg – a gyerekek miatt – gyerekzene.

Nagy filmrajongó voltam egyetemista koromban, végignéztem a legelvontabb filmeket is. Aztán végignéztem a klasszikus filmek hosszú sorát, és mivel ezeket nagyjából kimerítettem, most kevesebb filmet nézek, mert nem vagyok mindenevő. Nem tudok megnézni egy hollywoodi filmet, mert fáraszt. Könnyebben elolvasok egy ponyvát, valahogy filmben nem tudom ezeket értékelni, borzasztó unalmasak és sablonosak számomra.

Mit tanácsol a diákoknak, mit tartsanak szem előtt a gimnáziumi éveik alatt?

Hát azt, amit az előbb mondtam, hogy ez az életeteknek az egyik legizgalmasabb korszaka, amikor nagyon sok minden tud veletek történni. Nagyon sokféle embert tudtok megismerni, és ezt nagyon nagy értéknek tartom. Össze vagytok zárva négy vagy öt évig olyan emberekkel, akiket nem ti választotok magatok mellé. Ez marha idegesítő néha, de ilyen nem lesz többet az életben: a továbbiakban ki tudjátok válogatni, hogy kik legyenek a környezetetekben, szelektáltok, és a nagyon széles emberi magatartásmintáknak csak egy részével tartjátok a kapcsolatot. Egy osztályban viszont szinte mindenféle embertípus van. Olyan, akit kedveltek, olyan, akire felnéztek és olyan is, aki irritál, vagy akit lenéztek. Minden van, négy-öt évig minden nap látjátok egymást, együtt éltek. Ilyen tapasztalatotok nem lesz többet. Itt tanuljátok meg, hogy melyik emberhez hogyan viszonyuljatok, azt gondolom, hogy itt fedezitek fel önmagatokat. Ezért tartom ezt egy nagyon fontos korszaknak. Szándékosan nem azt mondtam, hogy tanuljatok, mert ez másodlagos. Elsődlegesnek azt gondolom, hogy a saját karaktereteket ebben a közegben, ahol mindenféle ember van, találjátok meg és alakítsátok ki. Másodlagos, hogy tanuljatok úgy, hogy egyetemre jussatok, amivel jó munkahelyet szerezhettek. Persze ez is fontos, de van ennél sokkal fontosabb is: legyetek igaz és boldog emberek.

Benkucs Beatrix, Zsoldos Nikolett, 11.C